Balról: Nagyváti Zsolt, Antal Szilárd, Leányvári László, Antal Szabolcs, Drabik István, Szabó Soma, Pálinkás Róbert, Zombor Krisztián, Szabó Attila, Marik Sándor, Kéri Endre
Annyira régen volt, hogy már szinte nem is emlékszem a részletekre. Minden olyan homályos, nincs konkrét dátum, konkrét óra, viszont az érzések, a hangulat, a szagok, a díszteremben lévő reflektorok forrósága az arcomon az még megmaradt elevenen a tudatomban. Érdekes az emberi agy és elme, hiszen ha akarom, akkor egy pillanat töredéke alatt ott találom magam a nyíregyházi 4. számú ének-zene általános iskola dísztermének színpadán (akkor még nem volt Kodály Zoltánról elnevezve), amint a többi nyolcadikos sráccal Adriano Banchieri ‘Az állatok rögtönzött ellenpontját’, azaz a ‘Contrapunto Bestiale alla mente’ madrigált énekelem. Talán a szoprán egyet. Igen, azt hiszem azt.
De ne szaladjunk ennyire előre...
Természetesen az ötlet - mint nagyon sok esetben - ‘Dénesbá’-tól jött. Valahogyan mindig sikerült valami újdonsággal előállnia a minden évben megrendezett nyolcadikos osztályhangversenyek színvonalának emelése érdekében. Abban az évben, 1988-ban (mivel 1980 szeptemberében kezdtem a tanulmányaimat a 4-es suliban) volt az utolsó osztályhangversenyünk. Arról most ne essen szó, hogy ezek a hangversenyek milyen stresszel jártak, főleg a hangszeres szólókra gondolok itt, de ne tagadjuk azért azt, hogy emellett a színpad varázsa, a közös zenélés öröme olyan mélyreható élményeket hagyott bennem, amik egész életemben elkísértek. Persze a 80-as években más volt az élet: ártatlanabb, tisztább, valamennyire zártabb de védettebb. Másképpen szólt az ‘Indulj szép égi szekér’, ma már talán kevesebb hittel és bizakodással tudnám elénekelni, de ezt tudjuk be az azóta eltelt évtizedek keserédes tapasztalásainak. A mi évfolyamunkban elég sok fiú volt, akik jó hanggal rendelkeztek. Akkoriban nem igazán érdekelt az éneklés, nem tartottam magam és most sem tartom magam kiemelkedő tehetségnek, énekesnek, viszont szerettem a próbákat, az alkotás folyamatát és talán még a koncertek előtti/alatti drukkot is. Dénesbá összeszedte a két zenei osztály legjobb fiú énekeseit, az A-sokat és a B-seket. Én B-s voltam, azaz ‘budirepeséses’. Voltak olyan ‘egyedek’, mint például én, akik még nem mutáltak le teljesen, vagy már igen, de megmaradt - valamilyen csoda folytán - a fiúszoprán hangjuk. Már nem emlékszem egyáltalán hogyan sikerült nekem végig a szoprán kettőben kukorékolni, de nagyon bírtam a helyzetet, jó volt ‘nyomni’ a Hassler ‘Őszi fák'-ban azt a bizonyos drámai szekund súrlódást... szerintem sokan tudjátok miről beszélek. A Banchieri madrigál bizonyos próbáira emlékszem a 11-es teremben. Ha nem csal az emlékezetem, akkor tényleg a szoprán egyet kaptam meg, a kakukk szólamot. Arra emlékszem még, hogy a koncert napjára elaludtam a hajam, ez a képen is látszik: a jó lapos fejem. :) Akkoriban nem volt sztár fodrászom, anyukám nyírta a hajam. Szegény, hányszor leszidtam miatta, hogy nem sikerült neki elérnie a várt eredményt.
A Banchieri nóta nagy siker volt. A maga kis bugyutaságával, az állathangokat utánzó efektekkel. Ma már - a Megasztárok világában - biztosan nem lenne ekkora feeling-je a közönség számára, de akkor viccesnek hatott.
Szóval az utolsó 4-es iskolás koncertünk elkezdődött, majd szépen be is fejeződött. Volt sok könnyes szem, sírástól el-elcsukló hang. A kora nyári meleg miatt kinyitott ablakokból néha-néha beszüremkedő szellő, a reflektor erős fénye, az utcáról beszűrődő autók zaja, az aula hűvössége, a színpaddal szemben lévő rajzterem titkos ajtajának bársony függönye, a dobogók anyagának, színének és súlyának emléke (mivel sokszor nekünk kellett mozgatni őket), a szülők, tanárok, iskolatársak melegtől kipirosodott arcai mind itt vannak a fejemben. Ezeken az estéken nehéz volt elaludni... az elme kattogott, a sok emlék és érzelem mind feldolgozásra várt.
Aztán másnap egy új nap kezdődött. Új lehetőségek és új iskola, új kihívások és új remények. De senki nem gondolta volna, hogy az a bizonyos Banchieri madrigál milyen hatással lesz 6 fiúra, és mivé alakul át annak a 6 srácnak a zene és éneklés iránti rajongása, fűszerezve a kamaszkori illúziókkal és a vággyal azzal kapcsolatban, hogy valami jó, valami érdekes szülessen meg.
De erről majd a későbbiekben lesz szó...