Sziszi, a pengehangú tenor

1994-ben úgy döntöttünk, hogy részt veszünk az arezzói nemzetközi kórusversenyen. Sanyi és Robi távozása után elérkezett az idő a struktúraváltásra is, ezért új tagokat kerestünk a Banchieri Énekegyüttesbe. Durányik Laci – nekünk csak „Ducsi” – mesélt egy srácról, aki ugyan focitagozatosként járt a 4-es iskolába, de állítólag kivételes énekhanggal rendelkezett.

Ducsi már akkor is nagyszerűen értett a meggyőzéshez, ezért nem volt kérdés, hogy meghívjuk próbára. Így léptél közénk, Szilágyi Szilárd – Sziszi –, és egy pillanat alatt megmutattad, hogy különleges tenorhangoddal, természetes magabiztosságoddal valami újat, valami többet hozol a csapatba. Nem „klasszikus Cantemus-os” háttérből érkeztél, de tehetséged, profizmusod és személyiséged azonnal átragyogott rajtunk. Jöttél – és maradtál. Több mint harminc éven át.

Az akkori változások nemcsak új tagokat hoztak, hanem a szólamok is átrendeződtek: Soma baritonba került Tibi mellé, Gabesz lett a basszus, te pedig átvetted a hőstenor szerepét. Már az első pillanattól tudtuk, hogy egy olyan emberrel lettünk gazdagabbak, aki nemcsak énekesként, hanem emberileg is meghatározó alakja lesz az együttesnek.

Azt mondják, életünk minden napján újraéljük a teljes történetünket – mintha egy másodpercre leperegne előttünk életünk egész filmje. Most, ahogy rád gondolunk, pontosan így van: szikráznak a neuronkapcsolatok, izzanak az agytekervények, és peregnek bennünk az emlékképek. Megannyi utazás, próba, fellépés, együtt töltött pillanat veled. Egy egész novelláskötetet megtölthetnénk azokkal a történetekkel, amelyeket közösen éltünk meg veled.

Nevettünk együtt, sokat. Hatalmasakat. Amikor Mr. Beanhez hasonlítottunk, vettél is egy Mr. Bean plüssmacit feleségednek, Riának, a londoni reptéren, mert nem féltél az öniróniától. Vagy amikor Gironában kipróbáltuk, vajon tényleg rövidebb-e az általad választott út a szállodához… Nos, azóta is mosolygunk ezen. Hurka, Püré, Zsuzsi. Rengeteg ilyen pillanat van – és szerencsére nemcsak a fejünkben élnek, hanem video- és hangfelvételeken is. Mert sokat hülyéskedtünk együtt. Napokra, hetekre össze voltunk zárva egy-egy koncertturné alatt, és mindig működött a közös rezgés – még akkor is, amikor látszólag nem.

Te nemcsak a humorban, a zenében és a gyermeteg viccekben voltál társ, hanem a mélyebb beszélgetésekben is, a nagy banchieris "soha meg nem valósult reformok" átbeszélésében is. Olyan voltál köztünk, mint egy idősebb testvér. Csak pár évvel jártál előttünk, mégis sokkal több élettapasztalattal. Néha odacsaptál, ha kellett. Máskor csak csendben figyeltél – mintha fentről, távolból vigyáznál ránk, mint apa a játszó gyerekeire, vagy mint egy bölcs bagoly, aki a fiókái szárnypróbálgatását figyeli.

Hangi problémád sosem volt – irigyeltünk is érte. Mindig stabil voltál, pontos és megbízható. A pengehangú énekes. A tisztaszívű zenész. Aki kimondja, amit gondol, de mindig szívből és szeretettel.

Szilárd, nekünk nem vagy múlt idő. Nem tudunk és nem is akarunk múlt időben beszélni rólad.

Ma is velünk vagy. A hangodban, a nevetésedben, az emlékeinkben, a felvételeken.

A próbákban, a színpadon, a turnébuszban, a poénos beszólásaidban, a Bánki Erik messenger-csoportban. Ott vagy a csendben, a zenemű elkezdése előtti levegővételben.

A barátunk vagy, az énekestársunk, a bancis bátyónk, a mi „Szicsicsan”-unk.

És fogjuk mi még együtt dalolni a „Ki-ki-kukorékol már a kakas, hajnal akar lenni” című, nagysikerű nótát…

„Hajrá mindenkinek!”

Utóirat: Szeretném elküldeni neked ezt a számot, mert egyszer megüzented, hogy nagyon szereted: Eric Whitacre Singers - Alleluia https://static.wixstatic.com/mp3/bca6f7_10fb0a59c51b4160a695e333296274c4.m4a

///

Sziszi, the tenor with the razor-sharp voice

In 1994, we decided to take part in the international choir competition in Arezzo. After Sanyi and Robi’s departure, the time had also come for a change in structure, so we started looking for new members to join the Banchieri Singers. Durányik Laci – whom we just call “Ducsi” – told us about a lad who, although he attended the sports-focused stream at School No. 4, supposedly had an exceptional singing voice.

Even back then, Ducsi was brilliant at persuasion, so it was never in doubt that we should invite him to rehearsal. That’s how you joined us, Szilágyi Szilárd – Sziszi – and in an instant, you showed us that your extraordinary tenor voice and natural confidence would bring something new, something more, to the group. You didn’t come from a “classic Cantemus” background, but your talent, professionalism, and personality shone through immediately. You came – and stayed. For over thirty years.

Those changes didn’t just bring new members; they also reshuffled the voice parts: Soma moved to baritone alongside Tibi, Gabesz became bass, and you took over the role of heroic tenor. From the very first moment, we knew we had gained someone who would be a defining presence in the choir, not only as a singer but as a person.

They say that every day of our lives we relive our entire story – as if, for a moment, the whole film of our life were playing before us. Now, as we think of you, that is exactly how it feels: neural connections spark, the brain’s pathways glow, and memories flicker within us. Countless trips, rehearsals, performances, moments spent together with you. We could fill an entire collection of short stories with the experiences we shared with this remarkable man.

We laughed together, a lot. Enormously. When we compared you to Mr. Bean – and you even bought a Mr. Bean plush toy for your wife, Ria, at the London airport, because you weren’t afraid of self-irony. Or when we tested your sense of direction in Girona to see whether your chosen route to the hotel was really shorter… Well, we still smile about that. Hurka, Püré, Zsuzsi. There are countless moments like this – and fortunately, they don’t just live in our minds but also on video and audio recordings. We goofed around a lot. For days and weeks at a time we were shut in together during a concert tour, and the shared vibe always worked – even when it seemed not to.

You were not only a partner in humour, music, and childish antics but also in deeper conversations, in discussing the “never-implemented reforms” of the Banchieri Singers. You were like an older brother among us. Only a few years ahead, yet carrying so much more life experience. Sometimes you would step in firmly when needed. Other times, you just watched quietly – as if you were looking after us from above, like a father watching his children play, or a wise owl observing its fledglings trying their wings.

You never had vocal problems – we were a little envious of that. Always stable, always precise, always reliable. The razor-sharp-voiced tenor. The pure-hearted musician. Someone who speaks what he thinks, but always from the heart and with love.

Szilárd, for us, you are not in the past. We cannot and do not want to speak of you in the past tense.

You are still with us. In your voice, your laughter, our memories, the recordings. In rehearsals, on stage, in the tour bus, in your witty comments, in the Bánki Erik Messenger group. You are there in the silence, in the breath before the music begins. You are our friend, our fellow singer, our Banchi brother, our “Sichichan.”

And we will still sing together the hugely popular song, “Ki-ki-kukorékol már a kakas, hajnal akar lenni.”

“Go for it, everyone!”

P.S. I wanted to send you this piece because you once told me that you loved it: Eric Whitacre Singers - Alleluia https://static.wixstatic.com/mp3/bca6f7_10fb0a59c51b4160a695e333296274c4.m4a