banchieri singers
1996 | 08 | Konstantin Babic / New Sound
A Banchieri Énekegyüttes előadásával brilliáns művészi teljesítményt nyújtott. Könnyedén, pontosan és meleg zenei érzéssel énekeltek.
1996 | 10 | Sylvia Schwarzenbach
„A hat fiatalemberből álló Banchieri Singers, a reneszánsz zenétől a kortárs könnyűzenei alkotásokig terjedő műsorával ismételten bizonyította Magyarország magas színvonalú kóruszenei kultúráját.”
1997 | 02 | Kelet-Magyarország
AZ ÉNEKEGYÜTTES ELSŐ CD-JÉRŐL
„A komoly, drámai művek mellett az embernek szüksége van vidámságra, könnyű szórakozást nyújtó darabokra is. Csináld jól az egyiket, és élvezd a másikat.” Az olasz reneszánsz mester, Adriano Banchieri őszinte szavai akár ars poeticájául is idézhetők. A róla elnevezett nagyszerű énekegyüttesre méltán büszke lehet Nyíregyháza. Az előző nyáron megjelent első CD-lemezük a fenti mottó jegyében született. Hallhatunk tőlük sokszínű madrigál-keresztmetszetet a névadó szerzővel indítva, majd Lassustól Hassleren át Josquin des Pres-ig, Gesualdóig. Két magyar szerző, Farkas Ferenc és Orbán György művei után hat igényes könnyűzenei feldolgozás zárja a sorozatot. Összeállításukban végig meghatározó a derűs, hamisítatlanul tiszta tónus. Egyszersmind kedvem támad Banchierit kiigazítani. Bizony, tudom úgy élvezni ezeket a színes, karaktergazdag, vidám kompozíciókat, hogy közben a műsor mívessége és az előadás magas színvonala egyenletes élményt nyújt.
Csodálnivaló, hogy fővároscentrikus jelenünkben a közismerten leépülő támogatottság ellenére nemcsak itthon, hanem szerte a nagyvilágban tisztelettel emlegetnek egy kelet-magyarországi várost Budapesttől majd’ háromszáz kilométerre. Tessék csak odafigyelni, a Kodály-módszer csődjének kedves emlegetői! Nyíregyházán, a Kodály Zoltán Általános Iskolában világszínvonalú zenei műhely nőtte ki magát. A „főkertész”, Szabó Dénes karnagy évek óta nagy hozzáértéssel gondozza a „kertet”. Fanatikus munkája az iskola vezetőinek segítségével gazdagon termi áldásos gyümölcseit: a Cantemus és a Pro Musica kórusok nagy világversenyeken nyert trófeái, CD-lemezei, a Cantemus nemzetközi kórusfesztivál, a Cantemus-bérletsorozat koncertjei, és még sorolhatnám. Az iskola fiú vegyeskarának „kiöregedett” tagjaiból alakult a Banchieri énekegyüttes, amely kilencesztendős működése alatt már több nemzetközi verseny első díjával büszkélkedhet. 1996 nyarán Debrecenben elnyerték a Bartók Béla nemzetközi kórusverseny nagydíját. Aki hallhatta a nagydíjas verseny mezőnyét, fel tudja mérni a díj „valutáris értékét”. Az elismerés elsőrenden a még zeneakadémiai hallgató Szabó Soma művészeti vezetőt illeti meg.
Pompás CD-lemezüket hadd ajánljam a kedves olvasó szíves figyelmébe. Végighallgatva meggyőződhetünk ügyes műsorválasztásukról, stílushűségükről, muzikalitásukról, kimunkált hangképzéstechnikájukról. Rám elsősorban Nagyváti Zsolt kulturált kontratenor-szopránja tette a legmélyebb benyomást. Kiegyensúlyozottan magas művészi színvonalat képvisel az együttes mindegyik tagja: Leányvári László kontratenor, Szilágyi Szilárd tenor, Szabó Soma bariton, Rohály Tibor bariton, Nagy Gábor basszus.
Magyarországon rajtuk kívül nem működik folyamatosan és világszínvonalon énekegyüttes, így további fejlődésükhöz külföldön kerestek tanító mestereket. Korábban Jeremy Jackman, újabb időben Alastair Thompson speciális énekkurzusain vettek részt. Mindketten a King’s Singers tagjai. E kapcsolat garanciája további fejlődésüknek: a helyenként homogénebb hangszínkonstellációnak, a virtuóz tételeknél néhol még artikuláltabb ritmizálásnak, a tovább tökéletesített hangsúlykultúrának. Ezt a hat rokonszenves fiatalembert, gazdagodó régizene gyakorlatunknak immár rangos előadóit, várja szűkebb pátria koncertkedvelő közönsége.
Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy
1997 | A PARLANDO Zenei Folyóirat
A JÉGHEGY CSÚCSA: A BANCHIERI
Balatoni nyaralásom során gyanútlanul mentem a vörösberényi erőd templomban tartott hangversenyre, a Banchieri énekegyüttes madrigál estjére. Elámultam, varázslatos produkciót hallottam. (Hogyhogy nem tűntek fel eddig Budapesten?!) Miután a kapuban talált szórólapról megtudtam, hogy a hat fiatalember 14 éves kora óta énekel együtt, feltámadt a gyerekpszichológus szakmai kíváncsisága is: vajon serdülő gyerekek hogyan jutottak arra az elhatározásra, hogyan szánták rá magukat a közös munkára, s azóta hogyan jutottak odáig, hogy egyre-másra nemzetközi versenyek győztesei. Néhány héttel később - nem kis vívódás után - beszélgetést kértem tőlük. A találkozón Nyíregyházán Szabó Dénes tanár urat is megismerhettem. Az alábbiakban a vele készült interjú-részt adom közre, annak bizonyságául, hogy a Banchieri-együttes csak a jéghegy csúcsa.
- A Kodály Zoltán Általános Iskolában vagyunk. Ez a tagozatos általános iskola csak annyiban tér el a többi iskolától, hogy valamivel nagyobb az énekléssel töltött időtartam. Míg egy általános iskolában a mostani rendszer szerint heti kettő, esetleg másfél óra a tanrendbe beépített Órák száma, itt három és fél, esetleg négy, és az énekkart is komolyan vesszük.
Hangszert tanulnak, de nem ebben az iskolában, és az nem kötelező. A kerítésen túl van a zeneiskola. Jónak tartjuk, hogy ha növendékeink hangszert tanulnak. Az elmúlt 25 évben olyan légkört sikerült kialakítanunk az iskolában, hogy a gyerekek saját akaratukból mindent elkövetnek azért, hogy hangszeren is tanulhassanak. Ez úgy kb. 3.osztályos korukban történik meg. Van aki már hamarabb is elkezdi, de 3.osztálytól kezdve szinte mindenki tanul már hangszert is, s úgy, hogy nagyon vágyik rá. Tehát a gyerek fertőzi a szülőt, - nem véletlenül „fertőző osztály” lett az osztály neve, - hogy ez így történjen. Aztán tehetség, akarat, kitartás, szerencse, jó hangszerválasztás befolyásolja azt, hogy ki milyen hosszú ideig marad meg emellett a penzum mellett. Nyolcadikra kb. 50%-ra csökken a hangszeres tanulóknak a száma. Átlagban öten olyan komolyan veszik, hogy foglalkoznak avval, hogy ők zenei pályán tanulnak tovább.
Úgy érezzük, hogy Kodálynak az az elképzelése, hogy a zenei nevelés minden gyerek számára létfontosságú, ebben az életkorban meg különösen, itt érvényesül. Később ezt nem nagyon lehet pótolni. Sok más készség tantárggyal hasonlóan gondolkodunk. Érezzük ezt a nyelvtanulásnál is egy kicsit. A testneveléssel azonban, biztos, hogy ifjú korban kell intenzíven foglalkozni.
Ami még hozzátartozik a dologhoz, az az, hogy Kodály nem kiválogatott gyerekekre gondolt, amikor a zenetagozatos osztályokról beszélt. „Százéves terv”-ében azt gondolta, hogy minden iskola ilyen lesz Magyarországon. Hitte, hogy mindenkit meg lehet tanítani énekelni. Ezért sincs szükség a válogatásra, csak a megfelelő módszert kell hozzá használni. Bár Kodály elgondolásával teljesen egyetértünk, nekünk mégis kell egy kicsit válogatni. Létszámkeretünk mindig szűkebb ugyanis, mint amekkora a zenetagozatos osztály iránti érdeklődés. Száz jelentkezőből megpróbálunk hatvanat felvenni. Még így is bekerülnek hozzánk szép számmal „morgós” gyerekek. Több egészen fantasztikus, reménytelen esetről tudom elmondani, hogy 8 év múlva senki nem mondta volna meg róla, hogy ő morgós gyerek volt. Mindig elhatározom, hogy összehasonlítom majd a régi felvételi lapokat és a közben nyert tapasztalataimat, hogy megtudjam, hogy jól csináljuk vagy nem csináljuk jól. Mert nem szeretnék tehetségeket elveszteni. Hogy kiben mi lakik, a felvételi meghallgatáson nem mindig derül ki.*
Gerő Zsuzsa
* Utalás a Banchieri együttes egyik tagjára.
Az interjú közlésével szeretnénk emlékezni GERŐ ZSUZSA gyerekpszichológusra - a beszélgetés készítőjére - aki 1999. május 11-én váratlanul elhunyt.
1997 | 03 | Alastair Thompson / King’s Singers
A Banchieri Énekegyüttessel tartott mesterkurzus rendkívül kellemes élmény marad számomra. Egész héten végigkísért élénkségük, jó humoruk és az a hatalmas energia, ami belőlük sugárzott, erőt adott nekem is. A hét végén emlékezetes estét szereztek koncertjükkel, ahol óriási sikert arattak az egész város előtt. Intelligens emberek. Koncertjeikkel még sokaknak fognak nagy örömet szerezni.
1997 | 08 | 02 | Claude Taelman / Dauphine Liberé
A nagy tisztaságú árnyalt hangok a tökéletességig jutnak muzikalitásukkal és finom interpretációs gazdagságukkal. Hatalmukba kerítenek minket a legfinomabb árnyalatok, miket ezek a magyarok hagynak kibontakozni, hogy aztán egy nagyszerű tündöklésben újra felragyogjanak.
1998 | 03 | Szabó Dénes
Az együttes előadásai mindig felfokozott zenei élményt jelentenek. Kivételesen tiszta intonációjuk, kiegyenlített hangzásuk, széles dinamikai, kifejező, gyakran humoros előadásuk teszi műsorukat élvezetessé és változatossá.
1998 | 08 | Kocsár Miklós
A Banchieri Énekegyüttes tevékenységét megalakulása óta figyelemmel kísérem. Már akkor feltűnt az együttes tagjainak muzikalitása, művek iránti érzékenysége, stiláris biztonsága a reneszánsz kórusművektől a kortárs zenéig. Ezek az alapvetően fontos tulajdonságok évről-évre csiszolódtak, finomodtak, gazdagodtak. S ehhez párosul az éneklésnek az a fajta öröme és könnyedsége, amely csak a legjobbak sajátja...
1998 | 12 | 30 | Kelet-Magyarország
SLÁGEREK - HAT FÉRFIHANGRA
Nagy könnyebséget jelentett, hogy a zeneszerző teljes szabadságot kapott. Nagy sikert szokott aratni a Banchieri Énekegyüttes koncertjein a Vásári népballada című szám, amelynek a zeneszerzője Nógrádi Péter.
A közelmúltban Nyíregyházán járt Nógrádi Péter, aki készségesen állt lapunk rendelkezésére. Először is azt kérdeztük tőle, hogyan került kapcsolatba a Banchieri együttessel.
-Áron fiamnak egy időben tanára volt Budapesten Durányik László. Gondolom, őt nem kell bemutatnom, hiszen Nyíregyházán szerzett tanári diplomát, s néhány évig tanított is a városban. Ő hívta meg vendégszereplésre a Banchieri együttest. A fiam megvette a kazettájukat, s abban az évben azt kaptam ajándékba karácsonyra. Megtetszett a produkció, s levelet írtam a fiúknak.
Mi az, ami a leginkább megragadta?
-A biztos és tiszta előadásmód, az intonáció, a játékos kedv.
Az Illés együttes egykori nagy slágereiből néhányat átdolgozott a Banchieri számára. Hogyan fogadta ezt a felkérést?
-Kihívást jelentett a számomra, hiszen könnyűzenével sohasem foglalkoztam. Gondoltam, megpróbálom. Kompozíciós feladat volt ez, rockdalt kellett kórusra átdolgozni, s kellett hozzá közjáték, kíséret és utójáték. Kaptam mintát az együttestől, úgy már világosabb volt, hogy mit is kell csinálnom egyáltalán. Nagy könnyebséget jelentett, hogy teljes szabadságot kaptam, bármit megcsinálhattam. Végül 11 átdolgozás készült el. Leginkább az Illés-együttes népdalfeldolgozásait választottam, azok ugyanis közelebb állnak hozzám, ilyen például a Virágének. Van olyan dala az együttesnek, amelyik nem igazán hat rám. Ilyen volt a Kugli című szám, azonban a feleségem azt mondta, kezdjem azzal. Végül hallgattam rá, s így utólag azt mondhatom, nem is sikerült rosszul.
Lesz-e folytatása a Banchierivel való együttműködésnek?
-Bízom benne, ez csupán az együttesen múlik. Én már így is hálás vagyok azért, hogy dolgozhattunk együtt.
1999 | 07 | 14 | Ouest / Franciaország
A BANCHIERI ÉNEKEGYÜTTES EGY KÁPRÁZATOS SZEXTETT.
Egy magyar együttesről van szó, bár nevükből ezt nem lehet kitalálni. Csodálatosan énekelnek. A Conviviales közönsége teljes számban volt jelen szerdán mind Louvigny-ban, mind Bully-ban. Ezen a július 14-én is megkapta tüzijátékát - ezúttal zeneit.
Magyarország, Kodály hazája az éneklés földje. Ennek méltó képviselője ez a hat fiatal énekes, ahogy azt szerda esti, a Louvigny-i templomban és a Bully-i tanyán szervezett ragyogó, ünnepi koncertjük is bizonyította.
A templomban a kortárs magyar egyházi zene gazdagságára kaptunk bizonyítékot. Ezen a területen nincs kiemelkedő francia zeneszerző, nem úgy mint az északi, keleti országokban. Nálunk ritkák a hasonló darabok, olyanok, amilyeneket a szextett is bemutatott. Szerzőik Orbán György, Farkas Ferenc, Nógrádi Péter és főként Kocsár Miklós.
Zeneileg érzékeny, megragadó dallamok, melyeket csodálatra méltó tudással adtak elő. Csak bámulni, lenyűgöződni, elolvadni lehetett az egyik kontra tenor ritka szépségű vagy a tenor kitűnő hangja hallatán, de főként a törés nélküli együtténeklés, ami a Banchieri igazi erőssége.
Nem véletlenül választották a játékos kedvű zenész barát, Banchieri nevét. A hat fiatalnak van fantáziája és humora. A koncert második fele, melyet Lassus hangulatosan előadott „Bon Jour”-jával vezettek be, tehetségük teljes skáláját bemutatta. Jannequin „A madarak éneke” c. darabja volt a csúcs a Conviviales-ban. Az Art et la fugue együttes után most a Banchieri színes változatát hallhattuk.
Minden bizonnyal a híres King’s Singers hagyományait követve több brit dallamot is bemutattak, melyek között volt az érzelmes „That lonesome road”, majd a lelkes közönség visszahívására/ovációjára a sziporkázó „Obladi, Oblada” a Beatlestől. Igazi virágcsokor.
Xavier Alexandre
1999 | 07 | 31 | Kelet-Magyarország
LEMEZFIGYELŐ
Az Illés szekerén a Banchieri
Zenetörténeti pillanatnak lehetnek a részesei olvasóink, hiszen a Lemezfigyelő rovatunkban első alkalommal fordul elő az, hogy nyíregyházi együttes albumát mutatjuk be. Minden bizonnyal meglepődnek azon is, hogy miért pont a Banchieri együttes került erre a helyre, amely eddig leginkább a klasszikus kórusművek tolmácsolásával vívott ki magának elismerést.
Az ok roppant egyszerű: Az Illés szekerén című albumon az egykori Illés-együttes nagy slágereinek átiratát éneklik a fiatal nyíregyházi művészek. A korongra szám szerint tizenkilenc dal került fel, amelyeket Nógrádi Péter és Szabó Soma dolgozott át a Banchieri tagjainak énekhangjára. Mint ahogy már megszokhattuk a nyíregyházi együttestől, most is igényes munkával jelentkeztek.
Tisztelettel közeledtek az Illés-slágerekhez, s a tiszta előadásmód, a tökéletes hangzás minden bizonnyal elnyerte a szerzők - Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Illés Lajos, Bródy János - tetszését is. Rosta Mária, a lemez producere a következőket nyilatkozta a lapunknak:
- Ezek az énekesek fantasztikusak, hibátlanul csinálják, amibe belekezdenek. Sok új ötletük is van. Az albummal nagyon elégedett vagyok, olyan jól sikerült, hogy ebben az évben ez lesz a protokollajándékunk. Nagy kár, hogy a fiúk Nyíregyházán élnek, ha a fővárosban élnének, még ismertebbek lennének.
A lemezboríton egy mondat arra hívja fel a figyelmet, hogy a felvételeken minden hangzás emberi eredetű. A lemezt végighallgatva értjük meg csak igazán ennek a mondatnak a jelentőségét, hiszen például az eredeti dalokban szereplő basszusgitárnak és a dobnak a szerepét az átdolgozásokban a hangszálak vették át, vagyis az énekesek igazi hangartista produkciót mutatnak be. Mind a tizenkilenc címet lehetetlen felsorolni, ízelitőül íme néhány dal: Ne gondold, Kégli dal, Amikor én még kis srác voltam, Virágének, Az ész a fontos.
1999 | 08 | 11 | Vas Népe
A MAGYAR KING’S SINGERS
Kőszegen meghódította az utca közönségét az énekegyüttes
A nyári estéken Kőszegen sétálva akaratlanul is kulturális programba csöppenhet az ember. Aki vasárnap nyolc óra után a Jurisics tér közelében járt, páratlan kikapcsolódás részese lehetett. A tér közepén, a kőlépcsők emelte természetes színpadon hat nyíregyházi fiatalember, a Banchieri énekegyüttes adott műsort. A bámészkodó közönséget leginkább színes előadásmódjuk ragadta meg. Akik látták már a világhírű angol King’s Singerst szerepelni, most nem lepődtek meg azon, hogy a Banchieri énekesei a vicces artikulációtól kezdve a hangszerimitáción át a pantomimig mindenféle lehetséges eszközzel gazdagították játékukat. Elegáns humorukkal percek alatt sikerült elérni, hogy a közönség elfelejtse a kemény padok okozta kényelmetlenségeket, és belefeledkezzen a zenébe. A műsortervben tizennégy zeneszám szerepelt: reneszánsz madrigálok, egyházi művek, népzenei feldolgozások, kortárs magyar szerzemények és három kitűnő Illés-feldolgozás. Nem hiába nyert a Banchieri már több nemzetközi versenyen és fesztiválon első helyezést és magas elismerést: most is ragyogó előadással szórakoztattak. Főleg a két kontratenor tiszta, különösen magas hangja volt ámulatba ejtő.
A közönség csodálatát már csak a sötétedéskor meggyújtott fáklyák tudták tovább fokozni. Az énekesek háta mögött meleg fényben úszó városháza-freskók, balra a Hősök tornya sötét körvonalai, mögötte pedig a Jézus Szíve templom teteje a kivilágított óraszámlappal ugyancsak páratlan és a felcsendülő dallomokhoz illő látványt nyújtottak. A műsor végén felrobajló vastaps még, négyszer hozta vissza az énekeseket a fáklyafénybe, ebből két alkalommal szólalt meg ráadás, mindkettő ragyogó, humoros könnyűzenéi feldolgozás, melyekkel a közönség végképp szívébe zárta az együttest.
Leopold Andrea
2001 | 04 | 04 | M. Magyar László / Kelet-Magyarország
„KAPUKAT NYITOGATOTT” A MŰVÉSZ
Magas színvonalú az ének-zene oktatás - mondta Francis Steele
A világhírű angol Tallis Scholars együttes két énekese, Sally Dunkley és Francis Steele vendégeskedett a közelmúltban Nyíregyházán.
A két előadóművész részt vett a Banchieri énekegyüttes kurzusán, valamint felléptek a továbbképzés befejezését jelentő hangversenyen is. A koncert után készségesen elmesélték lapunknak a nyíregyházi élményeiket. Természetesen először arról faggattam őket, hogyan kerültek kapcsolatba a Banchieri együttessel.
Fantasztikus hangok
- Az elmúlt év decemberében a Tallis Scholars kórussal Budapesten szerepeltünk, s a koncert után többen is jöttek gratulálni. Az akkor még számunkra ismeretlen személyektől kaptunk egy CD-t is ajándékba - elevenítette fel a múltat Francis Steele. - Otthon, Londonban feltettem a lemezt, hogy meghallgassam. Éppen kávét készítettem, s
hirtelen megdermedtem, mert fantasztikus hangok jöttek a hangszóróból. Szóltam Sallynek, jöjjön azonnal, mert ezt a csodálatos éneket neki is hallania kell. Annyira megtetszett a produkciójuk, hogy küldtem egy faxot, amelyben gratuláltam az együttesnek. Kaptam választ, amelyben a nyíregyházi énekkar felvetette, dolgozhatnánk-e együtt. Tetszett a kérés, izgatott a feladat, de hát annyira elfoglaltak vagyunk, hogy szinte lehetetlennek tűnt az időpont egyeztetése. Szerencsére a március közepén lévő hét mindenkinek megfelelt.
- Az ajándékba kapott CD-n még hat fiú énekelt, most azonban már leányok is vannak az együtteseben. Nem zavarta ez a tény a kurzus munkáját?
Nagyobb mozgástér
- Valóban teljesen más ez a mostani együttes, mint amely az elmúlt években énekelt. Mindez azonban nem zavarta a kurzus munkáját. Igaz, a vegyeskari felállás más repertoárt igényel, de ez a változás kiszélesítette az együttes mozgásterét, hangzásban más színt jelent.
- A zárókoncerten lemérhette, mennyire jó diákok a Banchieri tagjai, vagyis mennyire jegyezték meg az Ön által elmondottakat.
- Nagyon jó diákokkal dolgozhattam együtt. Azt is el kell azonban mondanom, hogy amiket a koncerten megvalósítottak, azok tulajdonképpen nem az én javaslataim voltak. Az én feladatom csupán az volt, hogy megpróbáljam felnyitni a kapukat, s a felszínre hozzam mindazt amit már tudnak.
- Milyen élményekkel távoznak Nyíregyházáról?
- Életünk egyik legszebb hetét töltöttük ebben a városban. Természetesen a kurzus miatt az idegenforgalmi látványosságokra kevesebb idő jutott, de a zenei tradíciók lenyűgöztek bennünket. Értékrendben kifejezhetetlen az az ének-zenei oktatás, amellyel megismerkedhettünk Nyíregyházán, illetve a Kodály Zoltán Általános Iskolában. A gyökerektől elindulva láthattuk az egymásra épülő szinteket, s a kitartó és szorgalmas munka gyümölcsével is megismerkedhettünk. Nagyon boldogok vagyunk, hogy itt lehettünk.
Folytatás következik
- Lesz-e folytatása ennek a kapcsolatnak?
- Nagyon remélem, hogy igen. Ha jól tudom, augusztus végén Angliába utazik majd az együttes, s talán eltölthetünk együtt egy-két napot. Akkor talán beszélgethetünk a jövőről is.
2006 | 03 | 08 | Fejér Megyei Hírlap
NAGYON KÖZEL A VILÁGSZÍNVONALHOZ
A Banchieri együttes a kiváló éneklést finom, ízléses színészi játékkal is kiegészítette a koncerten Székesfehérvár - Óriási sikert aratott szerda este a Szent István teremben a reneszánsz és 20. századi kórusmuzsikát megszólaltató nyíregyházi Banchieri Énekegyüttes.
A hétfői Strauss-koncert után két nappal az idei Mesterbérlet-sorozat záró estje kínált újabb elsőrangúnak ígérkező programot a zenebarátoknak. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kisebbik székesfehérvári hangversenybérlet az elmúlt évek során kinevelte a maga törzsközönségét, éppen ezért fájlaltam, hogy ezúttal e családias jellegű publikumból több ismerős arc is hiányzott. Márpedig aligha pótolható mulasztás volt kihagyni ezt a szenzációs hangversenyt!
A kamarazene-bérlet az elmúlt években a legkitűnőbb együtteseket és szólistákat hozta el városunkba, most először hallhattunk azonban énekegyüttest a kereteiben; ráadásul rögtön az ország egyik legjobb kamarakórusát, a két fiatal hölgyből és négy úrból álló Banchieri Énekegyüttest. Az már csak hab volt a tornán, hogy vendégeinek programjukat egy olyan repertoárból válogatták össze, melynek néhány fejezetét ritkán van alkalmunk hallani: az olasz (Palestrina, Gesualdo), az angol (Tallis, Gibbons, Bartlet), a német (Hassler, Senfl), a németalföldi (Lassus, Wert) és a spanyol reneszánsz (Victoria és Encina) mestereinek muzsikája mellett Farkas Ferenc, Petrovics Emil és Orbán György a 20. századi és a kortárs magyar kóruszenét képviselte. Az est végén a könnyű műfaj klasszikusai is szót kaptak: a ráadással együtt négy Illés- és három Beatles-szám hangzott fel a műsor utolsó részében.
A 18 évvel ezelőtt alakult, azóta nemzetközi versenyeket nyert és állandóan turnézó, Szabó Soma vezetésével működő együttes névadója Adriano Banchieri (1568- 1634), a Bologna melletti S. Michele in Bosco-templom és a hozzá tartozó kolostor szerzetese és orgonistája, utóbb apátja volt. Szent hivatása mindenesetre nem akadályozta meg abban, hogy az olasz reneszánsz zene különleges műfajának, a vérbő humorú madrigálkomédiának egyik legjelentősebb mestere legyen. Megállapíthattuk, hogy a fiatal művészek nem is választhattak volna csoportjuk számára méltóbb névadót: mind az elmélyült egyházi zenét reprezentáló
motetták, mind a ragyogó világi kompozíciók, madrigálok és chansonok, mind a kortárs darabok megszólaltatásában elsőrangú kvalitásokat mutattak fel. Éneklésüket hallgatva mindenekelőtt az a professzionális műhelymunka késztetett őszinte elismerésre, amellyel az egyénenként nem feltétlenül elsőrangú hangmatériából bámulatos összhangban működő, elsőrangú együttest kovácsoltak ki. A kristálytiszta intonáció, tökéletes artikuláció és formálás, széles hangszín- és dinamikai skála esetükben ráadásul alapos stílusismerettel, végtelenül rokonszenves színpadi jelenléttel, és a zenélés a hallgatót azonnal meghódító, sugárzó örömével párosul - tétovázás nélkül írom le: nagyon közel van a világ legjobb együtteseinek színvonalához, amit ez a nyíregyházi illetoségű társaság csinál. A legendás angol együttes, a nálunk is járt King’s Singers példáját követve a vokális produkciót finom és ízléses, soha nem túlzott színészi játékkal egészítve ki feledhetetlen élményt szereztek fellépésükkel: mihamarabb szeretnénk újra hallani őket!
Szabó Balázs
08 | 1996 | Konstantin Babic / New Sound
The Hungarian choir from Nyíregyháza Banchieri was brilliant in its artistic achievements, it sang with ease, precision and, most of all, a warm musical feeling.
10 | 1996 | Sylvia Schwarzenbach / Attacca
Die 6 Banchieri Singers aus Ungarn, deren Palette vom Madrigal zu amerikanischen Barbershopsongs reichte, demonstrierte wieder einmal mehr, auf welch hohem Niveau in diesem Land die Pflege der Vokalmusik steht.
03 | 1997 | Alastair Thompson / King’s Singers
A week’s course with the Banchieri Singers turned out to be a lively affair. Their vivacity and sense of humour were always present, and they radiated so much energy that I was never tired - at least until the end of the week, which culminated in a concert at which the whole town seemed to be willing them on to success a quite memorable evening!
02 | 08 | 1997 | Dauphine Liberé
Les voix d’une grande pureté, trés nuancées, atteignent la perfection par la musicalité et la richesse de l’interprétation toute en finesse. On reste d’ailleurs subjugué par les nuances les plus délicates que ces Hongrois laissent s’épanouir pour rayonner ensuite dans un superbe éclat.
03 | 1998 | Dénes Szabó
The performances of the group always means tense musical experience. Their exceptionally clear intonation, equalised sound, wide dynamical, expressive, often humorous performance makes their show entertaining and diversified.
08 | 1998 | Miklós Kocsár
I have been keeping track of the activity of Banchieri Singers since their formation. Their musicality, sensivity to compositions, and stylistic confidence from Renaissance choral works to contemporaray music aroused my attention at the very beginning. These most important characteristics have been improving and refining year by year. Their values are accompanied by the joy and ease of singing which characterizes only the best...
07 | 07 | 1999 | Giessener Allegemeine Zeitung
STIMMAKROBATEN UND KOMIKER
Ein Konzert der „Banchieri Singers” aus der ostungarischen Stadt Nyíregyháza
Der Margarete-Bieber-Saal war am Montag abend Schauplatz eines außergewöhnlichen Konzertereignisses. Zu Gast waren die „Banchieri Singers” aus der ostungarischen Stadt Nyíregyháza. Das sechsköpfige Vokalensemble hat bereits mehrere internationale Wettbewerbe gewonnen und Konzertreisen unter anderem nach Rußland, Frankreich, Deutschland und Japan unternommen. Daß es die hochkarätigen Sänger an die Lahn „verschlug”, war einem Privatkontakt zu verdanken. Ihr Konzert in Gießen war sozusagen ein Zwischenstop auf dem Weg zu einer Konzertreise nach Frankreich. Die aus einem Baß, zwei Baritonen, einem Tenor und zwei Countertenören bestehende Gruppe steht auf dem Boden der Kodály-Musikpädagogik und stellt bewußt U- und E-Musik einander gegenüber. Schwerpunkte ihres Repertoires bilden Renaissance-Madrigale, zeitgenössische ungarische Vokalwerke sowie Pop- und Jazz-Arrangements. Das Programm bestand dementsprechend aus drei Teilen.
Im ersten wurden neun Madrigale vorgestellt. Von Anfang an begeisterten die sechs Sänger aus Ungarn durch ihren reinen, sonoren Ensembleklang, präzises Zusammenwirken und perfekte klangliche Balance. Ungemein lebendig sang das Ensemble den Satz „Im Mayen” von Lassus. In Gomberts „Quant je suis auprez” beeindruckten hohe Beweglichkeit und gestochen scharfkonturige Figuren, in dessen Klagelied die klanglich einfühlsame Gestaltung.
Sprachakrobatik und Wortplastik bot das Vokalensemble auch in den folgenden Sätzen. Wem die musikalisch-technische Versiertheit nicht genügte, der konnte sich an den darstellerischen Fähigkeiten der Musiker delektieren. Mit gezielt eingesetzter, natürlich wirkender Gestik und Mimik machten sie aus jedem Gesangsstück mehr oder weniger eine humorvolle Performance und zeigten damit, daß sie nicht nur Stimmakrobaten, sondern auch Komiker sind. Besonders deutlich wurde dies in Passereau „Il et bel et bon”, wo der Wettstreit zweier Frauen, wer den besseren Mann hat, nicht nur szenisch, sondern auch stimmilich hervorragend nachgezeichnet wurde.
Sehr unterschiedliche musikalische Ausdrucksebenen boten die drei zeitgenössischen ungarischen Vokalwerke. Nach der beschaulichlyrischen „Abenddämmerung” von Ferenc Farkas führte das Ensemble in György Orbán „Nymphe und Faun” gekonnte Avantgarde-Vokaleffekte vor. Mitreißend und temperamentvoll wurde eine Volksballade von Péter Nógrádi präsentiert. Mit vier englischen „Volksliedern” war der Bereich des Pop und Jazz erreicht. „I’m a train” und „Short People” bestachen durch
ungestüme Lebendigkeit, musikalische Perfektion und eine unnachahmliche Theatralik. Bühnenreif war auch der Vortrag eines japanischen Liedes, das den Schlußpunkt unter das offizielle Programm setzte.
Doch abtreten durften die jungen ungarischen Sänger noch lange nicht. Das Publikum erklatschte noch drei Zugaben, von denen der souverän ausgeführte und mit vielen zusätzlichen Vokaleffekten gespickte Beatles-Song „Obladi-Oblada” die bekannteste war. Nach Abklingen der Ovationen kursierte die Nachricht, daß die „Banchieri Singers” im nächsten Sommer wieder nach Gießen kommen wollen - aber dann hoffentlich nicht mehr als Geheimtip in einem kleinen, versteckten Saal!
16 | 07 | 1999 | Ouest / France
LE FEU D’ARTIFICE VOCAL DES BANCHIERI
Les Banchieri Singers, un sextuor vocal éblouissant.
Les Banchieri Singers sont Hongrois, comme leur nom ne le laisse pas vraiment entendre. Et ils chantent merveilleusement bien. Le public des Conviviales a été comblé, mercredi, á Louvigny puis á Bully. En ce 14 juillet, il a eu son feu d’artifice... vocal.
Patrie de Kodaly, la Hongrie est une terre de musique vocale. Les six jeunes chanteurs de l’ensemble Bianchieri en sont de dignes représentants. Leur concert qui s’est partagé, mercredi soir, entre l’église de Louvigny et la ferme du Roude á Bully a été une brillante et jubilatoire démonstration.
Le répertoire interprété d’abord á l’église a révélé la richesse de la musique vocale sacrée contemporaine en Hongrie. Dans ce domaine, on ne voit pas de compositeurs francais émerger, contrairement á ce qui se passe aussi dans les pays nordiques. Ce sont des piéces rares ici, qu’a donc offert le sextuor. Leurs auteurs s’appellent György Orban, Ferenc Farkas et surtout Miklos Kocsar.
Musicalement trés subtiles, mélodiquement saisissantes, ces oeuvres ont été interprétées avec une rnaitrise forcant l’admiration. On ne pouvait,qu’étre impressionné par la voix d’un des contreténors, d’une qualité rare, ou du ténor; mais c’est surtout la cohérence sans faille de l’ensemble que laisse la prestation des Banchieri.
Ceux-ci n’ont pas choisi le nom du joyeux rnoine musicien de la Renaissance au hasard. Ces six jeunes gens ont des dons de fantaisie et d’humour. La deuxiérne partie de leur concert, introduite par un succulent , « Bon Jour » , de Roland De Lassus, a démontré toute la palette de leurs talents. « Le chant des oiseaux » de Janequin aura été le « tube » de ces Conviviales. Aprés l’ensemble de l’Art et la Fugue, les Bianchieri ont offert leur version trés colorée.
Souvenir sans doute de leur passage auprés des prestigieux King’s Singers, ils ont chanté plusieurs mélodies britanniques, dont l’émouvante « „That lonesome road” » et dans un festival de rappels d’un public enthousiaste, la pétillante, « Obladi, Oblada » des Beatles. Un véritable bouquet.
Xavier Alexandre
27 | 04 | 2002 | Bad Nauheim / Deutschland
„HAUCH DER SEELE” IN DER DANKESKIRCHE
Banchieri Singers aus Ungarn boten Chorgesang in Vollendung
Wiederholt ist zu beklagen, dass es in der Stadt Bad Nauheim an der Abstimmung über musikalische Veranstaltungen fehlt. Wenn zwei Koncerte mit hohem musikalischem Anspruch am gleichen Abend, gar zur gleichen Zeit angeboten werden, dann werden im Grunde die gleichen Rezipienten, die gleiche Zielgruppe angesprochen. Und das hat zur Folge, dass der eine oder andere, im schlimmsten Fall beide Veranstalter, darunter zu leiden haben. Am letzten Wochenende waren es die „Banchieri Singers”, ein A-capella-Sextett aus Ungarn, auf deren Kosten diese fehlende Absprache ging. Denn nur etwa 50 Zuhörerinnen und Zuhörer verloren sich in der Weite der Dankeskirche Bad Nauheim.
Dabei hätten die Darbietungen des A-capella-Sextetts am Sonntag „Cantete Domino” eine viel größere Resonanz, ja eine volle Kirche verdient. Das Ensemble, das sich nach dem damals bekannten und als Lehrer gesuchten italianischen Renaissance-Komponisten Adriano Banchieri (1568 bis 1634) bennent, hat seine Wurzel in dem renommierten Musikschule „Zoltán Kodály” in Nyíregyháza (Ostungarn). Die berühmten ungarischen Musiker, Komponisten und Musikpädagogen Zoltán Kodály und Béla Bartók haben in der ersten Hälfte des letzten Jahrhunderts das ungarische Bauernlied in seiner Bedeutung als eigenständige Volkskunst erkannt, es gesammelt, und kompositorisch bearbeitet. Auf ihr Wirken geht auch die vorbildliche Pflege des Singens in den Schulen und der Chormusik des Landes zurück.
Alle Mitglieder der „Banchieri Singers” - Ildikó Földesi und Olga Major (Sopran), László Leányvári (Countertenor), Szilárd Szilágyi (Tenor), Soma Szabó (Bariton und Leiter der Gruppe) und Gábor Nagy (Bass) - haben diese Schule besucht, dort eine vorzügliche Ausbildung genossen und im zur Schule gehörenden Jugendchor „Cantemus” aals Solisten gesungen.
Nach Beendigung ihrer Schulzeit gründeten sie 1988 das Ensemble „Banchieri Singers” und haben in der Mitte der 90er Jahre bei dem Internationalen Chorwettbewerb in Arezzo/Italien den ersten Preis errungen. Sie unternahmen Koncertreisen durch Ungarn, nach Belgien, Deutschland, England, Frankreich, Russland und Japan. Zur Weiterbildung besuchten sie viele Meisterkurse, darunter auch bei Mitgliedern der „King’s Singers”, offensichtlich mit Großem Erfolg; denn nach dem Koncert in der Dankeskirche kann man ohne jegliches Einschmälern sagen: Die „Banchieri Singers” brauchen einen Vergleich mit ihren ehemaligen Lehrern nicht zu scheuen.
Das bewies jede einzelne Nummer ihres reichhaltigen Programms, bei dem sie sich nicht nur auf geistliche Musik beschränkten, sondern eine große Bandbreite darboten. Sie überzeugten mit Motetten, mit klassischen Renaissance-Madrigalen ebenso wie in zeitgenössischen ungarischen Vokalkompositionen und in modernen, lebhaften Arrangements von Jazz- und Popsongs. Sie sangen in Vollendung vier- bis sechsstimmig, letzteres in dem „Sanctus” aus der berühmten „Missa Papae Marcelli” von Giovanni Pierluigi da Palestrina (1525 bis 1594), mit der Komponist jahrhundertelang die geistliche Musik der Welt beeinflusst hat. Das einigende Band aller ihrer Darbietungen waren die hervorragend ausgebildeten Stimmen, die mit Lockerheit, Brillanz und Kopfstimme allen Anforderungen gerecht wurden: der Vielfalt der Stilrichtungen, dem wechselnden Inhalt, den verschiedenartigen Klangfarben, der Dynamik, die sich von dem leisesten „sotto voce” über das Piano bis zum metallenen Fortissimo entfalteten. Aber nie wollte eine Stimme in solistischer Manier glänzen. Immer stand der homogene Gesamtklang - selbst bei solistischen Partien - im Vordergrund.
Die von ihnen zuletzt besungene CD trägt nach dem Text eines Madrigals den Titel „L’anima Spiro” - „Hauch der Seele”. Er kennzeichnet treffend die Eigenart ihres Gesanges. Er ist getragen von lebendigem Atem, mit Gefühl und Seele erfüllt die aber nie in Sentimentalität abgleiten. Das bewahrheitete sich in den bekannten Madrigalen „Komm zurück, Herzallerliebste mein” von John Dowland und „Mit Lieb bin ich umfangen” von Hans Leo Hassler. Noch nie hat der Rezensent sie so zart, werbend und eindringlich bittend gehört wie von den „Banchieri Singers”. Ihre lupenreine Intonation und Stilsicherheit konnten sie in den Gesängen des Fürsten Don Carlo Gesualdo zeigen, dessen Gedächtnis in der Musikgeschichte vor allem durch den von ihm gedungenen Mord an seiner schönen Frau und ihrem Liebhaber überliefert wurde. In seiner Chormusik verlässt er den traditionellen Regelkanon, um durch geradezu modern anmutende Chromatik, Dissonanzen „wahr” zu komponieren, seinem Schmerz gültigen Ausdruck zu verleihen, so in „Omnes amici” und „S’io non miro” Glanzstücke der italianischen Vokalkunst mit höchstem Anspruch.
Bereichert wurden die Darbietungen auch durch Werke italienischer, englischer, deutscher - der romantischen „Abendlied” von Joseph Rheinberger - und niederländischer Komponisten, bei denen neben Innigkeit und Schmerz auch die Freude, der Spaß aufblitzten, durch dezentes mimisches und gestisches Spiel der Sängerinnen und Sänger verstärkt. Selbst bei der rhythmisch ungemein lebendigen Weisen aus der zeitgenössischen ungarischen Chormusik und den farbigen Arrangements von Gershwin „Summertime”,b Knights „Londonderry Air” und Newmanns „Dayton Ohio” wurden nie populistische Tendenzen gesucht.
Die Zuhörinnen und Zuhörer waren begeistert und „erbettelten” sich durch ihren langen dankbaren Beifall noch zwei Zugaben.
Josef Flörsch
06 | 05 | 2003 | Irish Treaminer
The International Choral Festival continues to astonish. Just when I think I have heard everything beautiful that can be done by the human voice, a new group adds yet another dimension.
So it was that I found myself in the Cathedral of St Mary and St Anne (the North Chapel) at 10.30pm on Friday, listening in awe to the remarkably lovely music made by two very different vocal groups - Banchieri Singers from Hungary and White Raven from Switzerland - wondering whether there is any thing that singers cannot do.
Banchieri Singers (two sopranos, counter-tenor, tenor, baritone and bass), all young, sing without a conductor and seem to me to take up where the King Singers left off.
They do not just sing in tune; their apparent use of what is known as Just Tuning brings an edge of excitement to all major chords that has to be heard to be believed. In addition, their control of balance and dynamic contrast is superb.
The composers whose music they sang ranged from the Elizabethan Thomas Tallis to the contemporary Hungarian Gyorgy Orban, and they were equally expert in every style. The simplicity, immaculate tuning and supported pianissimo on Orlando Gibbons’ madrigal, Drop, Drop Slow Tears, was most moving, the chromaticism in works by Alonso Lobo and Gesualdo was astonishing and the sprightliness of the rhythms in Scarlatti’s Exultate Deo an enormous joy to hear.
In their second group, they somehow managed to subtly alter their tone quality in keeping with the harmonic and stylistic changes demanded by music of the 20th century. The performances were electric. Totus tuus (written for John Paul II’s third visit to his homeland) has a hypnotic quality in the seemingly endless repetitions of the word Maria on very slowly changing chords and the quiet reverence of their approach was mesmeric.
By way of contrast, in Orban’s humorous Daemon irrepit, we heard music that was a marvellous progression along the road mapped out by his Hungarian predecessors, Kodaly and Bardos. With its exciting inner word rhythms and imaginative harmonies this was a magnificent ending.
Kathleen Dineen (Macroom), David Munderloh (Wisconsin) and Raitis Grigalis (Riga, Latvia), collectively known as White Raven, brought yet another dimension to part-singing that was as unexpectedly beautiful as it was delightful. Singing in block harmony, very sweetly and simply, with impeccable diction, their approach suits the music remarkably.
Their performance of Sean O’Casey’s Down Where the Bees are Humming and the ballad, The Parting Glass, in particular, were superb examples of wonderfully restrained showmanship.
Declan Townsend